Hatékonyság a nyelvtanulásban

 

Hatékonyság. Folyamatosan belebotlunk ebbe a szóba. Hatékonyan edzeni, hatékonyan dolgozni, időt beosztani és persze tanulni. A dinamikus, sokszor rohanós világunk részévé vált. Minél kevesebb energia ráfordításával szeretnénk minél jobb eredményeket elérni. Ez persze érthető, hiszen ki szeret rengeteg rengeteg időt és energiát fordítani valamire, aminek alig van látszatja?

Itt a helye a kérdésnek: Te hatékonyan tanulsz nyelvet? Időben, tananyagban, tanulási technikákat illetően? Ezen kívül a költséghatékonyságról is ejtek 1-2 szót.



1. Idő

Kezdjük az idővel, mert az időgazdálkodás ma legalább olyan divatos dolog, mint a hatékonyság. :)

Kevés olyan emberrel találkoztam eddig, aki azt mondta rengeteg ideje van, ezért elkezd nyelvet tanulni. Inkább az a tapasztalatom, hogy valakinek sok dolga van, de fontos, hogy nyelvet is tudjon tanulni. Ha valaki komolyan gondolja, időt is fog nyelvtanulásra találni. Persze nem mindegy mennyit, és azt hogyan használja ki, valamint milyen hosszú ideig tudja fenntartani a tanulási ritmust.

what to doHányszor fordult elő, hogy ültél valamilyen könyv fölött, de semmi nem ment a fejedbe? Nem igazán fogott meg a vezérfonal, nem tudtad miért is kell ezt csinálni és mi fog ebből kisülni. Hányszor ültél már neki egy-egy házi feladatnak, tudva, hogy nincs is hozzá kedved? Csak szenvedtél vele, mint egy kisiskolás, aki a háta közepére kívánja az egész tanulást.

Tudtad, hogy napi 2 x 20 perc intenzív, fókuszált tanulással sokkal többet érsz, mint azzal, ha 1-2 órát ülsz a könyv fölött, de közben ezt-azt még elintézel? Ránézel az e-mailedre, gyorsan válaszolsz egy barátodnak, valamit odébbpakolsz az asztalodon, elolvasol egy hírszösszenetet.

Kipróbáltad már, milyen eredményt érsz el azzal, ha félreteszel minden zavaró tényezőt, a telefonodat is elpakolod a közeledből és adsz magadnak 20 percet, hogy csakis és kizárólag arra fókuszálj, amit valóban meg szeretnél tanulni?

Mondjuk egy héten keresztül napi 2x20 perc formájában.

Kíváncsi vagyok, mit tapasztalsz. :)

2. Tananyag

Ha már jó ideje tanulsz nyelvet, jó esélye van annak is, hogy gyűlnek a nyelvkönyvek a polcodon. Van ennek értelme? Mennyire választottad ki tudatosan, miből szeretnél tanulni?

school 1661731 640Főleg az angollal az a helyzet, hogy rengetegen igyekeznek jobbnál jobb tananyagokat készíteni, hogy Te hatékonyabban tanulj és gyorsabban haladj. Ez jó hír, hiszen tényleg sok jó könyv kapható. Kérdés, Neked mi a jó. Lehet a szomszédodnak az egyik tetszik, Neked viszont a másik.

A hatékonyság ezen a területen ott kezdődik, hogy kiválasztod, miből is fogsz tanulni. És nem engedsz a csábításnak, nem kezdesz el kapkodni, ebből az anyagból is tanulni, kicsit a másikból is, majd visszatérni az eredetihez, ismét belekapni valami másikba.

A tananyagnál is igaz, hogy a kevesebb az több. Ha találsz egy szimpatikus anyagot, ami a Te céljaid elérését szolgálja, akkor azt érdemes rendszerezve, fókuszáltan tanulni.

Ez nem azt jelenti, hogy csak egyfajta tananyagot használj, hiszen senki nem szeretné, hogy unalmadban lefordulj a székről, mert elalszol tanulás közben. Inkább azt jelenti, hogy tudd, mi a vezérfonalad, mi mentén fogsz haladni, mi adja majd a fő támaszt. Ehhez jöhet sok másik dolog, amit talán nem is tananyagnak terveztek, Neked viszont az élő nyelvet tanítja, kikapcsol, és észre sem veszed, úgy tanulsz vele. Mint egy jó sorozat vagy egy jó könyv.


3. Tanulási technika

Angol nyelven rengeteg cikket érsz el arról, milyen nyelvtanulási technikákkal tudsz tanulni. Magyar nyelven is alakul a dolog, szintén egyre többet olvashatsz erről a témáról szerencsére. A bökkenő ott van, hogy sokan úgy akarnak eladni Neked 1-1 módszert, hogy az tuti működik, mert…

Nos, vannak alapelvek, amelyeket be kell tartani. Engedd meg, hogy mondjak néhány példát.

  • Ami unalmas, abból nem fogsz tanulni.

  • Nem bűn az, ha jól érzed magad tanulás közbven, sőt!

  • Ismételni mindig kell.

  • Az alvásból nem érdemes lecsípni.

  • Ha odafigyelsz arra, mit eszel, jobb szellemi teljesítményt nyújthatsz.


Azonban nem létezik olyan tanulási technika vagy eszköz, ami mindenkinél ugyanolyan hatékonyan működik.

Nincs olyan sport, amit mindenki szívesen űz. Van, aki jógázik, más táncol, megint más focizik vagy fut. Érdekes módon ezt senki nem találja furcsának, hogy más-más mozgásformát választunk magunknak.

Nem ugyanilyen logikus az is, hogy máshogy tanulunk? Ugyanazt a célt máshogy érjük el? Más érdeklődési területeken keresztül jutunk el egy jó kis szókincshez?

Ahhoz, hogy ki tudd választani, mi illik hozzád, ismerned kell a létező technikákat is, amiből válogathatsz. Utána jól jön egy kis önismeret, amikor mersz nemet mondani arra, ami egyáltalán nem kelti fel az érdeklődésedet és mersz belevágni abba, ami Neked tetszik.

Az agyad pont olyan egyedi, mint az ujjlenyomatod. Éppen ezért használd egyedi módon! :)


4. Költséghatékonyság

Teljesen egyedi, hogy ki mennyi pénzt költött már el nyelvtanulásra. Nyelvtanfolyam, magántanár, könyv, utazás, tábor … a lehetőségek tárháza végtelen.

A kérdés itt inkább az, mit kaptál az elköltött pénzért cserébe? Személyre szabottan azt, amire szükséged volt? Vagy egy meghatározott tananyag szerint kellett haladnod? Beleszólhattál abba, mit szeretnél tanulni, vagy kellett rónod felesleges köröket is?

Aki követi a blogot, tudja, hogy én hiszek abban, hogy teljesen önállóan is jól meg lehet tanulni egy nyelvet.

Azonban az önállósághoz az is hozzátartozik, hogy kiválasztom, mikor van szükségem segítségre egy tanártól. Ha segítséget kérek, valakitől órákat veszek, hogy megértsek valamit, gyakoroljam a beszédet, vagy tisztázzak kérdéseket, akkor fontosnak tartom, hogy azzal foglalkozzunk, amivel szeretnék.

Nem irreális dolgokra gondolok, például ha még sosem tanultam oroszul, nyilván ésszerűtlen dolog azt kérni, hogy a feltételes mód kifejezésének bugyraiba süllyedjünk bele. Azonban ha elkezdek oroszul tanulni azért, hogy egy bizonyos történelmi sorozatot megnézzek és megértsek oroszul, akkor nem bűn megkérnem a tanáromat, hogy lehetőleg olyan szókinccsel dolgozzunk, ami majd a filmben is elő fog fordulni. Persze egy teljesen személyre szabott óráért többet kell fizetni. Viszont mivel jutok előrébb és mivel leszek költséghatékonyabb? Ha magasabb összeget kifizetek 10 nyelvóráért, ami tényleg az én célomhoz visz közelebb, vagy ha fizetek 1-2 olcsóbb tanfolyamért, ahol 5-6 másik emberhez kell igazodnom és kötött a menetrend? Azután jöhet még néhány tanfolyam, mert még mindig nem értem a sorozatot, és még mindig nem tartok ott sem nyelvtanban, sem szókincsben, hogy eredeti nyelven megnézzem a filmemet, amire vágyok.

Persze sok tanfolyammal semmi probléma nincsen, ha egy általános alapot szeretnék megszerezni, vagy egy nyelvvizsgát, aminek úgyis kötött a tematikája.

Azonban a személyes célokhoz máshogy kell hozzáállni.

Mi a véleményed? Eddig mennyire érzed hatékonynak a tanulásodat? Mikor érezted úgy, hogy most igazán jól haladsz?

Hasznosnak találtad a cikket?

Kedveld a Lingoholicot a Facebookon, és / vagy kövesd az Instagramon!

Olvasnál több hasonló cikket is? Klikk ide!

Üdv,

Gabi