Mit nézz németül, ha változatosságra vágysz – 5 tipp

 

Vegyük csak elő a németet! Tegyük fel, hogy nincs kedved szavakkal bíbelődni, a nyelvtan sem hoz lázba éppen, inkább néznél valamit németül, amivel tanulsz is, de jól is érzed magad, és nincs olyan igazi "tanulásszaga" a dolognak.

Tegyük fel azt ist, hogy valamennyi tudásod már van, nem vagy teljesen kezdő.

 

1. Easy German videók - link itt

Cari és Janusz – két tündéri ember! Ők állnak az Easy German videók mögött.

Rengeteg témában forgattak és forgatnak, rövidebb (3-4 perc) és valamivel hosszabb (10-12 perc) kiadásban is találsz videókat.

Az utca emberét faggatják különböző témákban, csak azért, hogy Te, mint nyelvtanuló hallhasd és tanulhasd azt a német nyelvet, amit az emberek nap mint nap használnak.

Ha kezdő vagy, a Super Easy German videókat keresd! Lassabban beszélnek, és az alapfokú szókincset veszik célba, illetve a legfontosabb nyelvtani témákat veszik elő.

Szerethető, mert:

  • Cari és Janusz sokat mosolyognak, viccesek és nyilvánvalóan rendkívül kedvesek;
  • az utca embereivel készítenek interjúkat különböző hétköznapi témákban (pl. mit érdemes Németországban megnézni,hogyan jellemznéd magad 3 szóval; konyhai szókincs);
  • abszolút aktuális szófordulatokkal dolgozik, jól követhető, érdekes;
  • folyamatosan olvasható a felirat németül és angolul, így ha nem értesz valamit,az sem jelenthet akadályt;
  • gazdag a témaválaszték;
  • rendszeresen rukkolnak elő új videókkal;
  • abszolút alkalmas arra, hogy feldobja, felpörgesse a tanulásodat.

 

Megjegyzés:

Ha tudsz angolul, könnyebb dolgod van, mert a német felirat alatt angolul találod meg a fordítást.

 

2. Jojo

A Deutsche Welle jó. A Deutsche Welle hasznos. A Deutsche Welle sok szinten, sok témában szólítja meg a németül tanulók közönségét (és egyébként 30 nyelven sugároz televíziós és rádiós műsorokat). Rendkívül hasznos oldal, aki németül tanul, semmiképp nem mehet el mellette csukott szemmel. Legjobb, ha saját szemeddel megtekinted és böngészni kezded.

Deutsch Lernen címszó alatt szemtelenül sok lehetőség jön fel, találsz híreket, melyeket lassan olvasnak fel (Langsam gesprochene Nachrichten), szófordulatokat magyarázattal, írott formában is, de letölthető hanganyagként is (Das sagt man so!). Az oldal megadja, hogy milyen szintű tanulóknak ajánlja az adott anyagot (A1 – C).

A sok DW lehetőség közül most Jojo-ra irányítanám a figyelmedet. Szappanopera? Olyasmi. Kiknek szánják? Németül tanulóknak, B1 és B2 szinten. 3 évadnyi izgalmas némettanulás, évadonként 33 résszel!

Jojo egy brazil lány neve, aki Kölnbe költözik tanulni, és természetesen sok kalandot él át. Az epizódok 3-4-5 perc hosszúságúak, fantasztikusan jó szókinccsel, és izgalmas cselekménnyel, a videó alatt szövegátirattal, azonnal megoldható feladatokkal. Elkezded nézni, alig tudod abbahagyni!

 

Szerethető, mert:

  • Jojo szép és kedves lányka;
  • van benne veszekedés, szerelem, barátság, titkok - semmi sem eltúlozva (bár ez nézőpont kérdése), csupán annyira, hogy érdekeljen, mi fog történni a következő epizódban;
  • minden rész alatt megtalálod a szöveg átiratát, és érdekes, azonnal online megoldható feladatok várnak Rád, amivel természetesen sokat tanulsz;
  • nyomdafestéket tűrő szlenget tanulsz, jópofa kifejezéseket, és életszerű szituációkban azonnal bevethető fordulatokat;
  • a német kultúráról, oktatási rendszerről, albérletekről is többet fogsz tudni.

 

Megjegyzés:

Engem személy szerint lenyűgöz, hogy ilyen komoly sorozatot raktak össze B1-B2 szinten, csak azért, hogy jobban tudj németül!

 

3. Galileo

Lényegében ismeretterjesztő műsor, sok-sok, és még annál is több témában. Nem kifejezetten németül tanulókhoz szól, hanem mindenkihez, akit érdekel. Ezért inkább B1 szinttől felfelé jelent élményt. Ha a youtube csatornájára ránézel, és pár címet elolvasol, ki van zárva, hogy nincs olyan téma, ami ne érdekelne!

 

Szerethető, mert:

  • nagyon érdekes;
  • hihetetlenül sokszínű;
  • a legtöbb műsor 5-15 perc hosszúságú, ami azért annyira nem vad, egyhuzamban végignézhető.

 

Megjegyzés:

Ha nem érted a szöveget, a youtube-on jobb alsó sarokban a beállításoknál lehet lassítani, az segíthet.

 

1-2 videó ajánlásképpen:

A kövér emberek éléről

Egy 30 nyelven beszélő férfiről

 

 

 

4. 37 Grad

Dokumentumfilm sorozat, életből vett témákkal. Sokrétű, érdekes, gyakran megható, szívhez szóló, megdöbbentő, lebilincselő. Ezt a sorozatot sem a németül tanulóknak szánták, ezért nincsenek hozzá feladatok vagy kiemelt szókincs, de ez nem azt jelenti, hogy nem lehet tanulásra felhasználni. Youtube link a legkedveltebb videókhoz itt.

Egy-egy rész kb 30 perc szokott lenni, de ha a ZDF oldalán nézed, a jobb alsó sarokban be lehet kapcsolni hozzá a feliratot. Úgy már mindjárt más.

 

Szerethető, mert:

  • izgalmas;
  • olyan témákat sorakoztat fel, ami a legtöbb embert érdekli;
  • elgondolkodtató élettörténeteket is bemutat.

 

5. Tatort

tatortMond valakinek valamit az a sorozatcím, hogy Tetthely? Németül Tatort…? Talán?

Nos, a Tatort egy rendkívül sikeres bűnügyi sorozat a németeknél. Több mint ezer, azaz 1000 epizódon vannak túl!!! A 70-es évekre tekint vissza a sorozat kezdete, azóta sikere töretlen, még mindig minden héten készül új epizód. Különböző részek különböző helyszíneken játszódnak, különböző nyomozók, nyomozócsoportok munkálkodnak az ügyek felderítésén.

Nem, ez nem B1 szint, nem is B2. Német bűnügyi sorozat mindenkinek, aki szereti.

Miért lehet belőle mégis tanulni? Egyfelől azért, mert akihez közel áll ez a műfaj, annak tuti tetszeni fog, és a hallás utáni szövegértésed meg fogja hálálni, ha olyat nézel, ami érdekel. Másfelől azért, mert felirattal is lehet nézni, a könnyebb nyomonkövethetőség kedvéért. Google-be bepötyögöd, hogy “Tatort UT”, és már kattinthasz is a linkre :). A könnyebbség kedvéért ide.

Ha valamit mégsem értesz, a képekről is lehet olvasni (mivel filmről van szó), így a képi világ kipótolja a hiányzó láncszemeket.

 

Szerethető, mert:

  • izgalmas, érdekes, sikeres;
  • a német kultúrához hozzátartozik;
  • ha szereted a krimi jellegű filmeket, sorozatokat, szeretni fogod.

 

Megjegyzés:
Én személyesen nem igazán szeretem ezt a műfajt, más nyelven sem nézek ilyesmit, ezért Tatort-szakértő nem leszek, de jó társasággal szívesen megnézek 1-1 részt :).

 

Jó szórakozást!